Integrál Pszichológia Képzés  ›   Tanáraink

Tanáraink

Wojniczky László

Fiatal kamasz éveim óta foglalkoztat az emberi lélek, a tudat működése. Szeretem megismerni, felfedezni, megérteni a saját világom és mások világát. Pályaválasztáskor egyszerre két irányba éreztem erős hívást: az egyik a pszichológia, másik az informatika volt. Akkor ez utóbbit választottam, így szoftverfejlesztő lettem, amit jelenleg is élvezettel csinálok.

Ezen döntés mellett töretlenül megmaradt a létezés misztériuma iránti érdeklődésem, sokat olvastam és még többet tapasztaltam a világból, majd 2013-ban érkezett az életembe az Integrál Akadémia, ahol elsődleges célom saját önismeretem mélyítése és a felhalmozott tapasztalataim szintetizálása, rendszerbe helyezése volt.

Az INTA éveivel párhuzamosan saját önismereti élményként tapasztaltam meg először a bodywork módszerét. A testtel való munka önmagam igazán mély megértését és megtapasztalását hozta el számomra. Itt érkezett meg bennem, hogy saját érdeklődésem mellett másokat is kísérjek önismereti útjukon, egyéni és csoportos keretben, továbbadva azt a tudást, azt az értéket, amit utam során másoktól kaptam.Így született meg a jelenlegi egyensúly az életemben, ahol egyszerre tudom önismereti kísérőként és informatikusként is kamatoztatni mindkét terület erősségeit, jellegzetességeit a mindennapokban és a munkám során.

 

Élvezem a folyamatos tanulást, a változást, rendszerben szemlélni a világot, feltárni a megbúvó összefüggéseket, láthatóvá tenni a láthatatlant. A mélység vonz, a lényeg, az igazság, felfedezni azt, ahova sokszor bátorság kell belépni önmagunkban.

Az Integrál Akadémián harmadéveseknek tartok bodywork önismereti csoportot.

x