Aktuális

Aktuális

Téli Integrál Tábor


Kedves Érdeklődő!

 

Szeretnél velünk mély csendeket ülve elmélyedni a meditációban, jókat beszélgetve mesterévé válni a minőségi együttléteknek, olykor pedig mozogni, táncolni és igazán megtapasztalni az integrál életmódot?

 

 

 

A TÁBOR MINDEN ÉRDEKLŐDŐ SZÁMÁRA NYITOTT!

 

Az integrál tábor egy gyógyító és felszabadító tér, amely a lélektani kikapcsolódás egyik legjobb és legigényesebb formája. A szépség és az ember pozitív állapotainak a szentélye, ahol megnyílik az érzékelés és elmélyül az emberi kapcsolat. A "vakáció" latinul "kiüresítés"-t jelent, amely egyezik a zen üresség koncepciójával: az igazi vakáció az, amikor az egónk bilincseiből kioldódva lelkileg szabaddá válunk. Ezt hintjük meg egy csipetnyi ünnepélyességgel az év utolsó napja alkalmából.

A tábor célja, hogy az integrál szemléletet kedvelők együtt legyenek hat napig, s legyen idejük mélyebben összebarátkozni, megismerkedni, együtt mélyülni s emelkedni életük szép csúcs- és gyakran átalakító élményeiben.

Az ilyen elvonulások korábbi beszámolók szerint hónapokra feltöltik a résztvevőket.

 

 

Garantáljuk, hogy a 6 nap alatt
* kikapcsolódsz, az arcod kisimul,
* szíved felenged és megtelik melegséggel,
* hozzád hasonló emberekkel találkozol.

 

 

 

A PROGRAMOK

  • 2021-re felkészítő és ráhangoló csoportgyakorlatok,
  • őszinte megosztások,
  • flow-folyamatok,
  • meditáció és jóga,
  • spirituális énekek és dobok,
  • érintkezés a természettel, szűz csend.

A tábor harmonikusan ötvözi a kikapcsolódást és az Integrál Életmódtábort, amely holisztikusan közelíti meg a lelki és szellemi fejlődést és transzformációt. A tábor elemei, a napirend, az éjjelek és nappalok ritmusa, az evés és az együttléti formák megsejtetik az integrál élet ízét.   

 

A TÁBORT TARTJA

A tábort és a gyakorlatokat Gánti Bence integrál szemléletű pszichológus, lelki tréner tartja, beválasztott segítők és szervezők segítségével.

Bence biztosítja, hogy a kinyílás folyamatai megtörténjenek azokkal, akik eljönnek, mert a lélektant a magasabb emberi értékek szolgálataként látja.
Utazásai során iskolázták magyar pszichoterapeuták, buddhista szerzetesek és gyógyítók Ázsiában, holisztikus terapeuták Kaliforniában, és közép-ázsiai sámánizmust képviselő gyógyítók Eurázsiában. Egy holisztikus metódust közvetít, összhangban a globális kor igényeivel. Bence tiszta tudatosságal a pillanatból dolgozik, a helyzetnek  megfelelő módszert választva az ott lévők számára. Megközelítése kompromisszum-mentes, amely az illúzió fátylait átvágja. A résztvevők belső spirituális érzékenységét és egymáshoz való kifinomult kapcsolódását segíti megnyitni. Olykor lehetőséget ad egyéni átdolgozásoknak is.  

 

A HELY

Szent András Kastély (Bölcske Szentandrás puszta 10.)
A Szent András kastély és park Tolna megye északkeleti sarkában helyezkedik el, csaknem az ország közepében. Bölcske-Szent András Pusztán található Budapesttől 50 percnyi távolságban délre, a Dunától 6 kilométerre.
A parkerdővel, két tóval és patakkal ,gyümölcsfákkal ,150 éves gingko biloba , platán és szilfákkal körül vett területen találjuk az országos műemlék védelem alatt álló kastélyt, és kápolnát, valamint az újonnan épített vendégházakat és a kastélyhoz tartozó pezsgő pincészetet.
A kastély mögött 1, 6 hektár területen a régi angolparkból megmaradt parkerdő nyújt sétára, pihenésre, elmélyedésre alkalmas területet a közvetlenül mellette lévő két tóval együtt.
A 19. századi műemlék védelem alatt álló kastély felújításával és az új vendégházak megépítésével jött létre a feltöltődni, kikapcsolódni vágyók számára a Szent András kastély és birtok.

Honlap: http://www.szentandraskastely.hu/
 

 

IDŐPONT, RÉSZVÉTELI DÍJ, JELENTKEZÉS

IDŐPONTVÁLTOZÁS!!! A járványügyi korlátozások miatt az eredeti időpont helyett (2020. december 27. - 2021. január 1.) a következő időpontban tartjuk meg a tábort:

2021. február 9. - 2021. február 14. (kedd-vasárnap)

Maximum létszám: 40 fő
Jelentkezési határidő: 2020. január 31. éjfél

Részvételi díj: 134.500,- Ft a Kastély melletti Vendégházban és 149.500,- Ft a Kastélyban.

 

Részvételi díj bontása:

  Vendégház Kastély
Szállás és étkezés  72.100,- Ft 84.550,- Ft
Csoport program 36.000,- Ft 36.000,- Ft
Szervezési költségek  4.000,- Ft    4.000,- Ft
ÁFA    25.486,- Ft  28.095,- Ft
     
Tábor teljes ára  137.580,- Ft  152.645,- Ft

 

A részvételi díjat két részletben kérjük megfizetni.
I. részlet: 30.000,- Ft a jelentkezéssel egyidejűleg, átutalással.
II. részlet: a részvételi díj fennmaradó összege a választott szállás ára alapján, átutalással befizetve legkésőbb 2020. február 1-ig. 

Figyelem! A jelentkezés az I. részlet befizetésével válik érvényessé és lemondás esetén nem jár vissza.

Átutalás adatai:
Kedvezményezett neve: Integrál Impulzus Kft. 
Kedvezményezett bankszámlaszáma: (MagNet Bank) 16200106-11564272-00000000
Közlemény: Szilveszteri Integrál Tábor
Kérjük, hogy céges utalás esetén, illetve ha nem a saját számládról utalsz, a közlemény rovatban tüntesd fel a neved!

 

A jelentkezés lezárult.

További információk: Fehér Csilla, feher.csilla@integralakademia.hu 

 

Szeretettel: Gánti Bence és az Integrál Akadémia szervező csapata

x