Aktuális

Aktuális

Integrál Coaching képzés végzett hallgatóknak


 

KEDVES VÉGZETT HALLGATÓK!


2016 őszétől Integrál Coaching képzés indul az Integrál Akadémián.

 

A képzésre végzett integrál pszichológia szakosok jelentkezését várjuk, akik még nem képződtek a coachingban. Az integrál coaching képzésben a résztvevők megismerik a coaching szemléletet, a coaching integrál látásmódú közelítését. Praktikus eszközöket, tudást kapnak ahhoz, hogy magabiztosan dolgozzanak üzleti környezetben, vezetőkkel, life coachingban valódi, a coachee igényeihez illeszkedő változás eléréséért. A résztvevők elméleti és gyakorlati tanulás során kialakítják saját coaching-megközelítésüket, tapasztalataikat írásban és szóban is bemutatják a képzés végén.

A képzés egy közös alkotási folyamat lesz (ahogyan egy coaching-folyamat is az), ahol közösen tanulunk, kísérletezünk, fejlődünk. Addig tágítjuk fejlődésünk kereteit, ameddig elbírja a rendszerünk. A gyakorlati ismeretek megszerzésének részeként a képzés során a résztvevők mentorált coaching folyamatokat, triád-gyakorlatokat végeznek, szupervíziót tartunk.

A feltételeket teljesítő résztvevők a képzés befejezésével az integrál coaching képzés elvégzéséről az Integrál Akadémia Tanúsítványát kapják.

 

A KÉPZÉS TEMATIKÁJA

A képzés tananyagának alapját a 2016 szeptemberében megjelenő Integrál Coaching című könyvem adja (www.integralcoachingbook.com). Az alábbi témákban fogunk elmélyedni:

  • A coaching és az integrál coaching meghatározása
  • Coaching vagy terápia
  • A változás integrál szemmel
  • Esszencia coaching modell
  • A változás kapcsán felmerülő ellenállások: énvédő mechanizmusok az integrál coachingban
  • Egyén a csoportban és a szervezetben
  • Tudattípusok gender megközelítése
  • Coaching a magyar kultúrában
  • A coaching transzperszonális közelítése
  • Coach kompetenciák integrál közelítéssel:
    - Etikai irányelvek
    - Coaching szerződés
    - A kapcsolat: a bizalom és közelség kialakítása az ügyféllel
    - A coach jelenléte
    - Eredményes kommunikáció: aktív hallgatás, hatásos kérdezéstechnika, közvetlen kapcsolatteremtés
    - Tudatosság létrehozása, akcióterv készítése, tervezés és célkitűzés integrál közelítéssel
    - A tanulás és az eredményesség elősegítése

 

A KÉPZÉS FELÉPÍTÉSE, IDŐPONTOK

A képzés kezdő szintről indul, tizenhárom képzésnapot töltünk együtt 2016 októbertől 2017 májusig, a képzésnapok között gyakorlati feladatok (triád-gyakorlatok és közöttük mentorált ülések) lesznek.

A szakmai önismereti gyakorlatot a csoportos szupervízió szolgálja.

Külön választható (nem kötelező) modulként „Munka a polaritásokkal” című két napos képzést is tervezünk 2017 tavaszán, ennek alakulásáról az első képzésnapon tudok információval szolgálni.

A képzés befejezésének feltételei egy 20-40 perces coaching hanganyag-, egy szakmai önismereti fejlődést kibontó esszé leadása és egy záró vizsga prezentáció lesznek. Ezekről részletesen beszélünk a képzés elején.

 

TERVEZETT KÉPZÉSNAPOK

2016. október 09.
2016. október 30.
2016. november 13.
2016. december 04.
2016. december 18.
2017. január 8.
2017. január 29.
2017. február 12.
2017. február 26.
2017. március 19.
2017. április 09.
2017. április 30.
2017. május 14.

Hanganyag és esszé leadása: 2017. május 30.
Záró vizsga prezentációk: 2017. június első két hetében.
(A változtatás jogát fenntartjuk.)

Triád-gyakorlat:
A triád-gyakorlatok struktúráját, menetét, célját, dokumentációját egyeztetjük a képzés elején. A triád-gyakorlatok során minden résztvevőnek lesz mentorált coaching-ülése.

Szupervízió:
2017 januárban indul a csoportos szupervízió. Időpontjait ősszel egyeztetjük. Hétköznapokon, 5 alkalommal, 17-20.30-ig tervezzük.

 

A KÉPZÉSRE FELVÉTEL

Az egyéni beszélgetések időpontja: 2016. szeptember 15-25 között. Minden jelentkezővel egyénileg egyeztetett időpontban, egyénenként 40 percben.
Az egyéni beszélgetések helyszíne: 1139 Budapest, Frangepán u. 3. 2. em. 210.
A képzés maximum létszáma: 14 fő

 

A JELENTKEZÉS HATÁRIDEJE: 2016. szeptember 9.

A KÉPZÉS HELYSZÍNE: Budapesten, szervezés alatt

A KÉPZÉS VEZETŐJE ÉS A KÉPZÉST TARTJA:
Nemes Antónia PCC integrál coach

 

A KÉPZÉS DÍJA

Képzésnapok: 13 x 10 óra (1 óra 45 perc) 130 óra: 370.000 Ft + Áfa
Szupervízió: 5 x 4 óra (1 óra 45 perc) 20 óra: 60.000 Ft + Áfa
Munka a polaritásokkal (két napos választható modul): coachoknak 140.000 Ft + Áfa, az Integrál Coach képzés résztvevőinek 70.000 Ft + Áfa

 

A FIZETÉS MÓDJA ÉS HATÁRIDEJE

Fizetés módja: átutalással
Kedvezményezett neve: Integrál Impulzus Kft.
Kedvezményezett bankszámlaszáma: (Magnet Bank) 16200106-11564272-00000000

Kérjük, hogy a közleményrovatban tüntesd fel, hogy "IC képzés” vagy „IC szupervízió” vagy „IC munka a polaritásokkal”, illetve céges átutalás esetén a résztvevő nevét!

 

Fizetés határideje:
Képzésnapok két részletben:
I. részlet 200.000 Ft + ÁFA a sikeres felvételi beszélgetést követően, de legkésőbb szeptember 25-ig
II. részlet 170.000 Ft + ÁFA 2016. december 15-ig

Szupervízió: 2016. december 31-ig

Munka a polaritásokkal (két napos választható modul): a képzés indulását két héttel megelőzően. Pontos dátumot az első képzésnapon adunk meg.

 

TOVÁBBI KARRIER LEHETŐSÉG

Az integrál coaching képzés elvégzése után és megfelelő coaching-gyakorlattal a résztvevők előtt nyitva áll a lehetőség nemzetközi akkreditáció megszerzésére.

A coaching szakmai és karrier fejlődés lépcsőfokai:

  1. coach képzés (például az IC képzés),
  2. coaching-munka élesben (min. száz óra demonstrált coaching-ülés),
  3. innen lehet nemzetközi akkreditációt elkezdeni.

Az akkreditációs folyamat, ha valaki tovább szeretne menni ezen az úton, min. száz órányi demonstrált coaching tapasztalattal további tíz órás képzést és három mentor coaching folyamatot, hanganyag leadását és egy írásbeli teszt elkészítését foglalja magában. Ennek részleteiről az érdeklődőket informáljuk. 

 

 

x