Aktuális

Aktuális

Miért érdemes összerakni Freudot a Dalai Lámával? - Ingyenes, interaktív Nyílt Nap 2016. június 10-én!


Egészséges egyensúly: a pszichológia és spiritualitás szintézise.

Szeptembertől indul az új évfolyam az Integrál Pszichológia szakon! – Éld át, milyen nálunk tanulni!
Ingyenes, interaktív Nyílt Nap 2016. június 10-én!

 

 

 

Az integrál szemlélet egy forradalmian új, szintetizáló irányzat a pszichológia és a spiritualitás területén, amelyre rengeteg ember várt már. Megszületett a nyugati tudományos pszichológiát és a keleti tanokat is összeszövő professzionális lélektan!

A rendszer megalkotója Ken Wilber, a világhírű amerikai író, pszichológus és filozófus.
Ez a pozitív szemléletű pszichológia felismeri az emberi jólét, az önmegvalósítás és a spirituális képességek fontosságát, miközben szakértő módon képes kezelni a lelki zavarokat is.

Egy széles látókörű szakembernek ma már nem csak a lelki zavarokhoz kell értenie, hanem a lelki boldogsághoz is. amelynek tanítói között Freud mellett helyet kell kapnia a Dalai Lámának is.


Hallgasd meg Gánti Bencével, az Integrál Akadémia alapítójával a Sláger Rádióban készült interjút, amelyből még többet megtudhatsz az integrál szemléletről.

 

Izgalmasan hangzik?

 

 

Tanuld meg nálunk ezeket az ismereteket, légy tudatában mi zajlik benned és más emberekben – akár mint útkereső, önfejlesztő, kibontakozó, ébredő személy, akár mint lelki szakember, segítő, terapeuta!

 

 

 

extform/8

 

Mi történik az Integrál Pszichológia képzésen?

A képzés végére átfogó elméleti tudásod lesz az integrál szemléletről, a pszichológia és a spiritualitás gyakorlatban is alkalmazható tanításairól, továbbá gyakorlati technikai kiképzettséged és tudásod lesz az integrál szemléletű tanácsadói szintű terápiás munkára. Ehhez egy két éves, beszélgetési technikákat és módszereket tanító, gyakorlati tréninget építettünk be a képzésbe. A képzés része továbbá a sajátélményű terápiás folyamat és a spirituális gyakorlás megtapasztalása is, amely egy tetszőlegesen választható meditációs elvonulást jelent a három év alatt.

 

A hagyományos főiskolákhoz és egyetemekhez képest itt az évfolyam egyben egy különleges közösséggé is válik a személyiségfejlesztő, terápiás, szép és bemélyült együttléteknek köszönhetően, amely az integrált személyiséggé válásnak az egyik kulcsa. Külön figyelmet fordítottunk arra, hogy az előadók és csoportvezetők terápiás és gyakorlati alkalmakkor visszautaljanak az elméletre és viszont. Egy integrál tanácsadó akkor hiteles, ha bizonyos személyiségfejlődésen is keresztülmegy, és a személyisége és képességei sugározzák azt, amit az elméletben vall.

 


Szeptemberben indul a következő évfolyamunk az Integrál Pszichológia Szakon.
Ha úgy érzed, hogy itt az idő, hogy Te is részese legyél, akkor csatlakozz hozzánk!

 

Az ingyenes Nyílt Nap keretében megismerheted az integrál világképet, és a nemzetközi szinten is egyedülálló Integrál Pszichológia képzés menetét és módszertanát. Találkozhatsz velünk és megtapasztalhatod a hangulatot, amelyben tanulunk.

 

Gánti Bence szakmai vezető, továbbá a felsőéves hallgatóink és terapeutánk által facilitált gyakorlatok keretében ízelítőt kapsz az integrál elméletről, önismereti munkáról és az integrál közösségre jellemző légkörről.

 
 

 

A Nyílt Nap programja

16.00-17.00: Regisztráció
17.00-19.10 NYÍLT NAP bemutató Gánti Bence és az Integrál Akadémia vezetőinek és hallgatóinak közreműködésével

  • Bemutatkozás
  • Az integrál szemlélet ismertetése
  • Közös élmény-ízelítő workshop gyakorlatok
  • Az Integrál Pszichológia képzés bemutatása
  • Kérdések
  • Játéksorsolás

19.10-19.30 Szünet
19.30-21.00 Sajátélményű önismereti terápiás munka bemutató Dr. Parádi Józseffel

 

Időpont: 2016. június 10., péntek, 16.00-21.00
Helyszín: Magnet Közösségi Ház, Juhar terem (Budapest VI., Andrássy út 98.)

 

FIGYELEM! AZ INGYENES NYÍLT NAP KERETÉBEN 10 % KEDVEZMÉNYT ADUNK A TANDÍJBÓL 2016. JÚLIUS 1-IG!


Ha már eldöntötted, hogy beiratkozol hozzánk, akkor érdemes most leadni a jelentkezésed. Ha július 1-ig befizeted a tandíjat, akkor 10 % kedvezményt adunk az I. év 1. féléves tandíjából.

A kedvezményt a következő feltételek mellett biztosítjuk:
- Leadod a jelentkezési lapot 2016. június 26-ig.
- Részt veszel a felvételi beszélgetésen: 2016. június 20. és július 1. között, a meghirdetett időpontokban.
- Befizeted a kedvezményes tandíjat 2016. július 1-ig.

 

 

TOVÁBBI KEDVEZMÉNYEKET NYERHETSZ, HA RÉSZT VESZEL A JÁTÉKUNKBAN!

Játssz velünk, és nyerj akár 64.800 Ft tandíjkedvezményt!

 

Játékszabály:

1. A kék szófelhőből válassz ki 3 szót!
2. Nézd meg az órarendünkben, hogy melyik évfolyamban tanulunk róla!
3. Küldd el nekünk a kiválasztott három szót, az évfolyam számának jelölésével!

A sorsolásban való részvétel feltétele a június 10-i Nyílt Napon való részvétel.

 

Válaszküldési határidő és cím: 2016. június 8. szerda, 12 óra, Bobák Szilvia bobak.szilvia@integralakademia.hu

 

NYEREMÉNYEK:

FŐDÍJ - I. kategória: 40%-os* tandíjkedvezmény 64.800,- Ft értékben az I. év, 1. félévére.
(* Az itt megjelölt kedvezmény magában foglalja a fent leírt 10 %-os kedvezményt.)

II. kategória: 20%-os* tandíjkedvezmény 32.400,- Ft értékben az I. év, 1. félévére.
(* Az itt megjelölt kedvezmény magában foglalja a fent leírt 10 %-os kedvezményt.)

III. kategória: 100 % e-tankönyvdíj kedvezmény az I. év 1. félévére, 12.000,- Ft értékben.

IV. kategória: 50 % e-tankönyvdíj kedvezmény az I. év 1. félévére, 6.000,- Ft értékben.

* A nyereményekre, illetve az abban adott kedvezményre vonatkoznak a Nyílt Nap akciójának feltételei, azaz hogy 2016. július 1-ig beiratkozol és befizeted a tandíjat.

Sorsolás: 2016. június 10., az Integrál Akadémia Nyílt Napján, bizottság előtt.

 

GRATULÁLUNK A NYERTESEKNEK!
A játékosok közül hárman jöttek el a Nyílt Napra, akik az alábbi nyereményeket nyerték:
Fődíj - Szabó Ágnes
II. kategória - Farkas Krisztina
III. kategória - Kovács Miklós

További információ:
Tanulmányi kérdésekben: Harkai Szilvia, info@integralakademia.hu, +36-30-225-3032
Nyílt nappal kapcsolatban: Bobák Szilvia, bobak.szilvia@integralakademia.hu, +36-30-225-8055

x