Integrál Pszichológia Képzés  ›   Tanáraink

Tanáraink

Oláh Rita

Integrál tanácsadó, mentálhigiénés segítő szakember és pszichodráma csoportvezető vagyok.

Életem első felében nagyrészt egy multi cégnél közbeszerzésekkel foglalkoztam. A saját bőrömön tapasztaltam a pörgős, nyomasztó határidőkkel teli, stresszes mindennapokat. A munkanapoknak szinte soha nem volt vége hiába léptem ki a munkahelyem ajtaján. Gondolataimban ott jártak a sürgető feladatok, a vitás helyzetek, melyeket próbáltam feldolgozni és letenni. Egyre kevésbé éreztem magaménak ezt a munkát. Mindeközben szüntelen tanulási vágyam újabb és újabb területekre hajtott. Mindig vonzott a pszichológia és az emberi lélek, és természetesen önmagam működésének jobb megismerése.

2016-ban végeztem integrál tanácsadóként, majd a Károli Gáspár Református Egyetemen mentálhigiénés segítő szakember és a Magyar Pszichodráma Egyesület által elismert pszichodráma csoportvezető lettem. Elvégeztem Gánti Bence integrál terápiás kommunikációs tréneri és Szabó Gabi watson team coach képzését.

Több mint 10 év csoportos és egyéni önismereti módszer saját élményű megtapasztalásán, illetve integrál és mentálhigiénés tanulmányaim révén, úgy érzem rátaláltam arra, amit igazán magaménak érzek. Emberekkel beszélgetni, figyelmet adni és kísérni őket önismereti útjukon.

Mára hitvallásommá vált, hogy az elfogadást és pozitív odafordulást nyújtó kapcsolatban tudjuk igazán megismerni valódi önmagunkat, rálelni belső erőforrásainkra, hajtóerőinkre, és ez által Kierkegaard szavaival élve „azzá válni, akik valójában vagyunk”.

A személyközpontú segítő beszélgetések során együttérzésemmel, odaadásommal segítelek, hogy szabadon megélhesd érzéseidet, rátalálj a stabilitást és biztonságot nyújtó belső értékeidre. Nem mondom meg, hogy mit tegyél, nem adok tanácsot, és nem döntök helyetted, mert hiszek abban, hogy a válaszaid magadban találod. Elfogadással, értő figyelemmel kísérlek önmagad, kapcsolataid és helyzeted megismerésében és a saját válaszaid megtalálásban.

A pszichodráma önismereti csoportban abban kísérlek, hogy az életedben jelenlévő konfliktusokat, nehézségeket a csoport segítségével, a cselekvés útján tárjuk fel. Kipróbálhatod, hogyan lehetett volna másként cselekedni, valamint hogy hogyan lehet majd hasonló helyzetben másként reagálni. A pszichodráma eszközei segítségével (pl.: szerepcsere, duplázás, interjú, tükrözés) nem csak a saját szemszögödből élheted át újra az adott helyzetet, hanem a másik ember oldaláról is megnézheted, hogy mi is zajlott kettőtök között, illetve egy harmadik személy nézőpontjából, kívülről is ránézhetsz. A cselekvés közben megélt érzésid tudatosításán keresztül, szinte spontán módon új megértések, belátások, vagy éppen megoldások születhetnek.

Integrál Akadémiás barátaimmal létrehoztuk az Integrálom baráti közösséget, és a jelenleg is fejlődő Integrálom Facebook oldalt, ahol informálódhatsz eseményeikről.

 

Elérhetőségeim:  rita.olah.pd@gmail.com és www.kapcsolatmagaddal.hu

x