Integrál Pszichológia Képzés  ›   Tanáraink

Tanáraink

Sólyomfi-Nagy Zoltán

Néprajzkutató, kulturális antropológus, tanító Ősforrás iskola. A sámán (táltos) hagyomány gyakorlati megismerését 1991-ben kezdtem. 1997 ősze óta tanítom a tudást Ősforrás iskola néven.

Ötször utaztam az Egyesült Államokba (1996-2000 között minden évben), s egyszer Kanadába (2016), ahol különböző indián rezervátumokon és azokon kívül ismertem meg az őslakók mai életét.

Résztvettem izzasztókunyhó szertartásokon (1983 óta Magyarországon is), melynek vezetésére is megtanítottak, miután teljesítettem annak feltételeit. Négyszer táncoltam végig a lakota Naptánc Szertartást (Magyarországon 2000 óta minden évben vezetem is "Magyar Naptánc" néven, immár Oguz és Tordas testvérrel).

Háromszor utazhattam Indiába (2009: Nagpur, 2012: Haridwar, Rishikesh, 2018: Mumbai), hogy egy, a vallások sokszínűségének megőrzését céljául kitűző konferencián vegyek részt. Barátaimmal és a 2002-ben alapított NIMRÓD együttessel közös zenélésünk eddig kilenc zenei, s egy prózai anyagban jelent meg.

2004 márciusában "Csillagsólyom" címmel jelent meg első verseskötetem (Szenzár) kiadó, majd 2007 végén megjelent a második kötet: "Göncöl szekerén" (Püski  kiadó), 2020-ban pedig Vártalak címmel gyűjteményes verses-dalszöveges kötetem.

2018-ban Szervátius Jenő díjat kaptam dalaimért, verseimért, a magyar őshagyomány kutatásáért és hiteles képviseléséért.

Weboldalak: http://sundeer.hu/ www.tengri.hu, www.osforrasiskola.hu

E-mail: solyom7@gmail.com

 

x