Aktuális

Aktuális

Ismerj meg bennünket szeptember 11-én! - Ingyenes, interaktív Nyílt nap


Egy hely, ahol te magad is integrált emberré válhatsz

 

Olyan korban élünk, ahol a Föld minden tudása az emberi pszichéről elérhetővé vált számunkra. Elérhetőek a keleti spirituális hagyományok, a sámánok tudása, a különböző vallások rituáléi, az emberi gondolkodásról és viselkedésről szóló tudományos kutatások eredményei. Az, hogy hozzájuk férünk, önmagukban nem teremti meg sem a külső, sem a belső békét. Meg kell ismernünk a bennük rejlő tudást, és ezt a tudást tudni kell megfelelően használni.

A Ken Wilber munkásságán alapuló integrál pszichológia szakértői módon kapcsolja össze mindezt a tudást egy teljes spektrumú emberképet létrehozva, ugyanis az emberi psziché és lélek egyetemesek a világon élő összes emberben, csak a különböző kultúrák, korok és irányzatok a maguk sajátos módján közelítették meg. Most, hogy elérhetővé vált mindez a tudás, képesek vagyunk megalkotni a térképet is, amely ezt a tudást összekapcsolja.

 

Találkozzunk személyesen szeptember 11-én a Magnet Házban!


ONLINE IS KÖVETHETED A PROGRAMOT!

Szeptember 11-ei Nyílt napunkat online is közvetítjük Facebook oldalunkon keresztül a MagNet Házból. Ha tudsz, gyere el, hiszen sajátélményű önismereti csoportozásban is részt vehetsz, valamint személyesen beszélheted meg velünk a kérdéseidet. Ha mégsem tudnál eljönni, akkor figyeld Facebook oldalunkat (https://www.facebook.com/integralakademia) szeptember 11-én, mert 17 órakor kezdődik az élő közvetítés!

 

ELŐREGISZTRÁLNI MÁR NEM SZÜKSÉGES, ELÉG, HA  ODAJÖSSZ A HELYSZÍNRE ÉS OTT REGISZTRÁLSZ!

 

 

Ingyenes Nyílt napunk keretében megismerheted az integrál világ térképét, és a nemzetközi szinten is egyedülálló Integrál Pszichológia képzés menetét, módszertanát. Találkozhatsz velünk és megtapasztalhatod a hangulatot, amelyben tanulunk.

 

A Nyílt Nap programja

16.00-17.00 Regisztráció
17.00-19.10 NYÍLT NAP bemutató Gánti Bence és az Integrál Akadémia vezetőinek, valamint hallgatóinak közreműködésével

  • Bemutatkozás
  • Az integrál szemlélet ismertetése
  • Közös élmény-ízelítő workshop gyakorlatok
  • Az Integrál Pszichológia képzés bemutatása
  • Kérdések

19.10-19.30 Szünet
19.30-21.00 Sajátélményű önismereti terápiás munka bemutató

 

Időpont: 2020. szeptember 11. péntek, 16.00-21.00 (16.00-17.00 regisztráció)
Helyszín: MagNet Közösségi Ház, Hamvas terem (Budapest, Andrássy út 98, 1062)

 

ELŐREGISZTRÁLNI MÁR NEM SZÜKSÉGES, ELÉG, HA  ODAJÖSSZ A HELYSZÍNRE ÉS OTT REGISZTRÁLSZ!

 

Gánti Bence szakmai vezető, továbbá a felsőéves hallgatóink és terapeutánk által facilitált gyakorlatok keretében ízelítőt kapsz az integrál elméletről, önismereti munkáról és az integrál közösségre jellemző légkörről.

 

MIT KÍNÁL AZ INTEGRÁL AKADÉMIA? (Kattints ide!)


Szeptemberben indul a következő évfolyamunk az Integrál Pszichológia képzésen.
Ha úgy érzed, hogy itt az idő, hogy Te is részese legyél, akkor csatlakozz hozzánk!

 

 

Add le a jelentkezésed egyszerűen és gyorsan, IDE KATTINTVA!

 

 

„Mi lenne, ha lenne egy átfogó térképünk önmagunkról és erről a szép új világról,
amelyben találjuk magunkat?”

Ken Wilber

 

Kezdenek elcsendesedni benned a gondolatok és vágysz a lélektől lélekig való igaz kapcsolódásokra? Más szemmel nézed a világot és olyan társakat keresel, akik hozzád hasonlóan gondolkodnak? Szeretnéd, ha végre válaszokat kapnál az önmagaddal és a világgal kapcsolatos nyugtalanító kérdésekre?

Mi azon dolgozunk, hogy a hozzád hasonló, a racionálitásból éppen az érző szívbe lépő keresőknek segítsünk megtalálni a saját útjukat, ahol kibontakozhatnak és megvalósíthatják önmagukat.

Az önfejlesztő módszerek átláthatatlan, kaotikus özöne kínálja magát nekünk folyamatosan. Bármely nyüzsgő hétköznapon elmehetünk jógázni vagy meditálni, kérhetünk shiatzu masszázst vagy reiki kezelést, önsegítő és önfejlesztő csoportokban próbálhatjuk meg elérni az áhított belső békét és harmóniát. Minden egyes módszernek meg van a maga helye és ideje az ember életében, ezért ha nem ennek megfelelően alkalmazzuk őket, még jobban elmélyíthetik a bennünk levő zűrzavart.

 

 

Az integrál személet rendet teremt ebben a – jellemzően pszicho-spirituális – káoszban. Amikor a tudatosság hulláma eléri a szívünket és elkezdenek nyílni bennünk az érzelmek, hajlamosak vagyunk sutba vágni az addigra már agyonhasznált racionalitást és egy időre csak a módosult tudatállapotoknak, sajátélményeknek és spirituális megtapasztalásoknak szavazunk létjogosultságot. Az integrál oly módon teremt ekkor rendet benned, hogy az elméleti tudást és a saját élményként átélt belső lelki élményt összehangolja. A racionális bal agyféltekéd és a spirituális, érző jobb agyféltekéd ekkor szinkronba kerül egymással. Az objektív tudomány és a szubjektív sajátélmény integrálódik, majd mindkettő elfoglalja benned központi helyét.

Ettől kezdve racionális és érző részed nem egymással szemben álló idegenek többé, hanem együttműködő jó barátok, akik nem elnyomják, hanem támogatják egymás szabad kibontakozását. Ekkor érkezel meg az igazi önmegvalósítás küszöbéhez és eddig tud elkísérni téged az Integrál Akadémia. Benned úgy, mint bárki másban ott a potenciál, hogy a létezés magasabb síkjaira emelkedhess és megvalósíthasd az emberben rejlő magasabb képességeket. Tudj meg erről többet végzett és jelenlegi hallgatóinktól, valamint Gánti Bencétől, az iskola alapítójától márciusi nyílt napunkon!

A spirituális bölcseletek legjavát és a modern tudományos lélektan kincseit az integrál pszichológia ötvözi. Ez a képzés megsegíti ezt az átalakulást és kiképez az új tudatosság látására, értésére és másokban való támogatására.

 

Tanuld meg nálunk ezeket az ismereteket, légy tudatában mi zajlik benned és más emberekben – akár mint útkereső, önfejlesztő, kibontakozó, ébredő személy, akár mint lelki szakember, segítő, terapeuta!

 

Mi történik az Integrál Pszichológia képzésen?

A képzés végére átfogó elméleti tudásod lesz az integrál szemléletről, a pszichológia és a spiritualitás gyakorlatban is alkalmazható tanításairól, továbbá gyakorlati technikai kiképzettséged és tudásod lesz az integrál szemléletű tanácsadói szintű terápiás munkára. Ehhez egy két éves, beszélgetési technikákat és módszereket tanító, gyakorlati tréninget építettünk be a képzésbe. A képzés része továbbá a sajátélményű terápiás folyamat és a spirituális gyakorlás megtapasztalása is, amely egy tetszőlegesen választható meditációs elvonulást jelent a három év alatt.

 

A hagyományos főiskolákhoz és egyetemekhez képest itt az évfolyam egyben egy különleges közösséggé is válik a személyiségfejlesztő, terápiás, szép és bemélyült együttléteknek köszönhetően, amely az integrált személyiséggé válásnak az egyik kulcsa. Külön figyelmet fordítottunk arra, hogy az előadók és csoportvezetők terápiás és gyakorlati alkalmakkor visszautaljanak az elméletre és viszont. Egy integrál tanácsadó akkor hiteles, ha bizonyos személyiségfejlődésen is keresztülmegy, és a személyisége és képességei sugározzák azt, amit az elméletben vall.

x