Integrál pszichológia szak  ›   Tanáraink

Tanáraink

Pecsenka Nóra

A szellem útja, a lélek útja foglalkoztat.

A bindu: A meg nem nyilvánult és a megnyilvánult határa, az inkarnáció az egyik fő fókuszom. Például anya-magzat kommunikáció, születéstréningek, lélekrészek érkezése.

A fa: ahogy a földben gyökerezik, és az égig ér, összekötve azokat.  Például táncterápia, bodywork, jóga - test, lélek, szellem kapcsolata.

A tórusz: amikor az ég és föld, a fent és lent egy görbülettel egységbe kerül, és önmagában áramlik. Például: Meditáció. Eredetileg KIP, NLP technikákat tanultam, amiben ma a meditációs terek gyógyító erejét is tapasztalom.

Én magam sokáig hazavágytam - ez gátolta leginkább azt, hogy itthon legyek. Mégis Úton járókat kísérek. Ezt a paradoxont nekem a tórusz oldotta fel. (Ha nemsokára szülsz, vagy kozmikus magányt élsz át spirituális válságod mentén, legyen itt a kedvenc mondatom szintén a tórusz jegyében: Tőlem indulsz el, végig veled vagyok az Úton, és hozzám érkezel.)

Szóval másokat is kísérek Útjukon. Tizenévig kísértem, követtem az Utakat, olyan fajta pszichológusként, aki nem tanácsot ad, hanem anyaméhbe is, inkarnáció elé is, a pokolba is, menyországba is, köztes létbe is, előző életbe is, semmibe is, Isten háta mögé is (a tőle való elfordulásban is) kísértem.
Aztán a saját és mások kísérése nyomán tett tapasztalataim mintákká álltak össze, felismerek törvényszerűségeket, így elő-elő lépek idegenvezetővé a kísérésből.

Itt, az Integrál Akadémián bodyworköt, táncterápiát tartok a harmadéveseknek.

CV
Pecsenka Nóra
pszichológus (ELTE)
táncterápia és bodywork csoportvezető, jógaoktató, pszichodráma asszisztens
szakterület: pre és perinatális időszak, szülés – születés, spirituális válságkezelés

Oktatás:

Integrál Akadémia – Bodywork sajátélmény harmadévben
ELTE Pre és Perinatális Tanácsadó másoddiplomás képzés – Perinatális bodywork csoport
Szülésznő felsőfokú szakképzés – a szülés a bodywork és táncterápiás tapasztalatok tükrében
Kismamajóga és babás jóga oktató képzés (OKJ Padma) – perinatális pszichológia

Csoportvezetői tapasztalat:

  • önismereti táncterápiás és bodywork csoportok (2005 óta)
  • születés és inkarnáció bodywork csoportok ( 2006 óta)
  • önismereti táncterápiás  és dráma csoportok
  • önismereti dráma csoportok
  • anya-magzat kapcsolat meditáció (2006 ASZP nyitott csoport  30 óra)
  • kismama és babás jóga (2004-től átlag heti két óra)
  • kreativitás és önismeret csoport táncosoknak táncterápiával az MMS-ben (2004 2 x 50 óra)
  • szülésfelkészítés fókuszú táncterápiás kiscsoport pároknak 1999- 2005 között 7 x 30 óra)

(ezen kívül kb 1000 óra csoportdinamika tapasztalattal is rendelkezem outdoor (test és tapasztalatorientált) csoportok vezetéséből)

Egyéni folyamatkísérés tapasztalat:
2008-óta spirituális válság kezelés meditációval, KIP, NLP, egostate
2006-tól önismeret módosult tudatállapotú technikákkal (KIP, NLP, bodywork)
2006-tól anya-magzat kapcsolat meditáció (belső képekkel és testtudattal való munka)

BLOG Rólunk Aktuális Integrál pszichológia szak Tudástár Galéria Kapcsolat

Integrál Akadémia © 2002 Minden jog fenntartva
Képző Intézmény: Integrál Impulzus Kft.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00555-2009
Programakkreditációs lajstromszám: PL-5973