Integrál Pszichológia Képzés  ›   Tanáraink

Tanáraink

Rédl Adrienn

Rédl Adrienn vagyok. Integrál tanácsadó, mentálhigiénés szakember, Bodywork csoportvezető és szomatodráma játékvezető.

Középiskolás voltam, amikor Eric Berne Emberi játszmák című könyvét olvasva egy új világ nyílt meg előttem.

A pszichológiai könyvek a mindennapjaim részévé váltak mégis sok év telt el, mire a tettek mezejére léptem.

2013. nyarán vettem részt az első önismereti táboromon, amit végzett integrálosok vezettek és innen számomra egyenes út vezetett az Integrál Akadémiára, ahol a pszichológiának és spritualitásnak azt a tökéletes egységét találtam, amire mindig is vágytam.

Ez életem egyik legjobb döntése volt, mert mostanra már biztosan tudom, a hivatásomban vagyok.

Egyéni klienseimet és a Bodywork csoportokban résztvevőket kísérem önmaguk megértésében és elfedezésében. Hiszek benne, hogy az üléseink során kialakuló kapcsolatban megjelenő elfogadás az, ami segít, hogy megtalálják a saját válaszaikat és közelebb kerüljenek önmagukhoz.

Az elmúlt évek alatti belső transzformációmban meghatározó jelentőségűek Sayalay Anuttara (Beth Upton) elvonulásai, tanításai és a nonduális szemlélet jelenléte.

Az iskola évei alatt és azóta is folyamatos önismeretben és képződésben vagyok.

Egyéni és csoportos módszereket tanultam Gánti Bencétől (integrál szemlélet, flow csoportvezetés), Dr. Daubner Bélától (integratív hipnoterápia, kognitív terápia), Bedő Nórától, Dr.  Buda Lászlótól (szomatodráma), Kovács-Napier Rozáliától (szimbólumdráma) és Pecsenka Nórától (Bodywork csoportvezetés).