Aktuális

Aktuális

Integrál Téli Tábor és Szilveszter


Kedves Érdeklődő!

 

Szeretnél velünk mély csendeket ülve elmélyedni a meditációban, jókat beszélgetve mesterévé válni a minőségi együttléteknek, olykor pedig mozogni, táncolni és igazán megtapasztalni az integrál életmódot?

Szerintünk a Szilveszter eltöltésének ez az egyik legjobb módja, ezért sokan évek óta együtt szilveszterezünk ebben a szellemben. Jó belépni így az újévbe. Azt látjuk egymáson, hogy utána egész évre ott van az együttlét lenyomata és feltöltő ereje, amiből meríteni tudunk. Szilveszter estéjén pedig mindenki annyira ereszti el a haját, amennyire akarja. Az újévbe olykor meditációban, olykor táncban megyünk át, attól függően, hogy hova jut a csoport december 31. éjfélre. Utána pihenés, beszélgetés vagy tánc szokott "kitörni". 

 

 

extform/22

 

A tábor nyitott minden érdeklődő számára.
ÜNNEPELD VELÜNK A SZILVESZTERT!

 

Az integrál tábor egy gyógyító és felszabadító tér, amely a lélektani kikapcsolódás egyik legjobb és legigényesebb formája. A szépség és az ember pozitív állapotainak a szentélye, ahol megnyílik az érzékelés és elmélyül az emberi kapcsolat. A "vakáció" latinul "kiüresítés"-t jelent, amely egyezik a zen üresség koncepciójával: az igazi vakáció az, amikor az egónk bilincseiből kioldódva lelkileg szabaddá válunk. Ezt hintjük meg egy csipetnyi ünnepélyességgel az év utolsó napja alkalmából.

A tábor célja, hogy az integrál szemléletet kedvelők együtt legyenek hat napig, s legyen idejük mélyebben összebarátkozni, megismerkedni, együtt mélyülni s emelkedni életük szép csúcs- és gyakran átalakító élményeiben.

Az ilyen elvonulások korábbi beszámolók szerint hónapokra feltöltik a résztvevőket.

 

 

Garantáljuk, hogy a 6 nap alatt
* kikapcsolódsz, az arcod kisimul,
* szíved felenged és megtelik melegséggel,
* hozzád hasonló emberekkel találkozol.

 

 

 

A PROGRAMOK

  • 2018-ra felkészítő és ráhangoló csoportgyakorlatok,
  • őszinte megosztások,
  • flow-folyamatok,
  • meditáció és jóga,
  • spirituális énekek és dobok,
  • érintkezés a természettel, szűz csend.

A tábor harmonikusan ötvözi a kikapcsolódást és az Integrál Életmódtábort, amely holisztikusan közelíti meg a lelki és szellemi fejlődést és transzformációt. A tábor elemei, a napirend, az éjjelek és nappalok ritmusa, az evés és az együttléti formák megsejtetik az integrál élet ízét.   

 

A TÁBORT TARTJA

A tábort és a gyakorlatokat Gánti Bence integrál szemléletű pszichológus, lelki tréner tartja, beválasztott segítők és szervezők segítségével.

Bence biztosítja, hogy a kinyílás folyamatai megtörténjenek azokkal, akik eljönnek, mert a lélektant a magasabb emberi értékek szolgálataként látja.
Utazásai során iskolázták magyar pszichoterapeuták, buddhista szerzetesek és gyógyítók Ázsiában, holisztikus terapeuták Kaliforniában, és közép-ázsiai sámánizmust képviselő gyógyítók Eurázsiában. Egy holisztikus metódust közvetít, összhangban a globális kor igényeivel. Bence tiszta tudatosságal a pillanatból dolgozik, a helyzetnek  megfelelő módszert választva az ott lévők számára. Megközelítése kompromisszum-mentes, amely az illúzió fátylait átvágja. A résztvevők belső spirituális érzékenységét és egymáshoz való kifinomult kapcsolódását segíti megnyitni. Olykor lehetőséget ad egyéni átdolgozásoknak is.  

 

A HELY

Szent András Kastély (Bölcske Szentandrás puszta 10.)
A Szent András kastély és park Tolna megye északkeleti sarkában helyezkedik el, csaknem az ország közepében. Bölcske-Szent András Pusztán található Budapesttől 50 percnyi távolságban délre, a Dunától 6 kilométerre.
A parkerdővel, két tóval és patakkal ,gyümölcsfákkal ,150 éves gingko biloba , platán és szilfákkal körül vett területen találjuk az országos műemlék védelem alatt álló kastélyt, és kápolnát, valamint az újonnan épített vendégházakat és a kastélyhoz tartozó pezsgő pincészetet.
A kastély mögött 1, 6 hektár területen a régi angolparkból megmaradt parkerdő nyújt sétára, pihenésre, elmélyedésre alkalmas területet a közvetlenül mellette lévő két tóval együtt.
A 19. századi műemlék védelem alatt álló kastély felújításával és az új vendégházak megépítésével jött létre a feltöltődni, kikapcsolódni vágyók számára a Szent András kastély és birtok.

Honlap: http://www.szentandraskastely.hu/
 

 

IDŐPONT, RÉSZVÉTELI DÍJ, JELENTKEZÉS

Időpont: 2017. december 27. - 2018. január 1., szerdától hétfőig
Maximum létszám: 40 fő

Jelentkezési határidő: 2017. december 21. éjfél

Részvételi díj: 119.000,- Ft a Kastély melletti Vendégházban és 139.000,- Ft a Kastélyban.
Kedvezmény: 5% kedvezményt adunk, ha szeptember 30-ig jelentkezel és befizeted a részvételi díjat. Az ár 113.000 és 132.000 Ft ebben az esetben.

 

Részvételi díj bontása:

  Vendégház Kastély
Szállás és étkezés 62.500,- Ft 78.250,- Ft
Csoport program 30.000,- Ft 30.000,- Ft
Szervezési költségek   1.200,- Ft   1.200,- Ft
ÁFA 25.300,- Ft 29.550,- Ft
     
Tábor teljes ára 119.000,- Ft 139.000,- Ft

 

A részvételi díjat két részletben kérjük megfizetni.
I. részlet: 30.000,- Ft a jelentkezéssel egyidejűleg, átutalással vagy készpénzben.
II. részlet: a részvételi díj fennmaradó összege a választott szállás ára alapján, készpénzben a táborban. 

Figyelem! A jelentkezés az I. részlet befizetésével válik érvényessé és lemondás esetén nem jár vissza.

Átutalás esetén:
Kedvezményezett neve: Integrál Impulzus Kft. 
Kedvezményezett bankszámlaszáma: (MagNet Bank) 16200106-11564272-00000000
Közlemény: Szilveszteri Integrál Tábor
Kérjük, hogy céges utalás esetén, illetve ha nem a saját számlájáról utal, a közleményrovatban tüntesse fel a nevét!

 

Személyesen, készpénzben:
Integrál Akadémia Tanulmányi Irodájában, hétfőtől péntekig 9.00-16.00 óráig
Cím: 1024 Budapest, Lövőház u. 24. II. emelet 2/a.
Kérjük, hogy személyes befizetés esetén egyeztessen velünk időpontot a 061-442-4685-ös telefonszámon!

 

További információ: Varga Esztinél, varga.eszter@integralakademia.hu 

 

Szeretettel: Gánti Bence és az Integrál Akadémia szervező csapata